Jelenlegi hely

Sánta Pila a levéltárban

2018.04.13.

2018. április 11-én visszatérő vendégeket fogadhattunk a Tolna Megyei Levéltárban: a Garay János Általános Iskola 6. osztályos tanulói ismerkedhettek meg egy nagyon izgalmas iratanyaggal, a boszorkányperekkel. A Tolna megyében lefolytatott boszorkánypörök rejtelmeibe Anzelm és Sánta Pila avatta be az érdeklődő hallgatóságot.

A Tolna Megyei Levéltár őrzésében 1713-tól 1848-ig találhatóak olyan peres iratok, amelyekben a boszorkányság vádja előfordul. A témáról ld. dr. Szilágyi Mihály: Boszorkányperek Tolna megyében: link

Ezeknek a pereknek a rövid összefoglalójával ismerkedhettek meg a gyerekek, és könnyen kiderítették, hogy a boszorkányoknak kikiáltott emberek, elsősorban nők, nem boszorkányok, hanem a természetet, az emberi test anatómiáját jól ismerő, tudós, ám sokszor rossz természetű emberek voltak. Ők gyakran azért kerültek a vármegye ítélőszéke elé, mert keresztezték mások útját, akik akár féltékenységtől, akár a bosszúvágytól vezéreltetve ezt látták legbiztosabb módjának a félt vagy gyűlölt személytől való megszabadulásra. Tapasztalhatták továbbá azt is, hogy a megyében lezajlott boszorkányperek szinte mind, kivétel nélkül a megye keleti, Duna menti részét érintették, és gyakrabban vádoltak meg idegeneket, illetve református felekezetűeket.

A foglalkozás során sikerült azt is megvitatni egy gondolattérkép és a krimik segítségével, hogy melyek azok az alapkifejezések, amelyek segítségével akár mi is megírhatjuk a saját „boszorkányos” történetünket, amelyben akár még Sánta Pila is megmenekülhet a máglyahaláltól.

 

Utolsó frissítés:

2018.04.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges