Jelenlegi hely

Hírek

2019.12.06.
2019. december 4-én negyedik alkalommal adták át a „Pro Archivo Nationali” díjat, amelyet Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár korábbi főigazgatója alapított, 2016-ban. Az elismerést a levéltár azon munkatársai kapják, akik szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, elősegítik annak fejlődését, illetve a szervezet integrációját.
2019.12.06.
Megjelent az ArchívNet idei 5. száma! Témánk: „Földkérdés, paraszti társadalom – I.”. Szerzőink: Balázs Gábor, Bartha Ákos, Makó Imre, Szakál Imre, Varga Zsuzsanna.
2019.12.04.
Intézményünk háromfős delegációja a közelmúltban Ausztráliába utazott, ahol feldolgozták ifj. Szent-Ivány József hagyatékát. Iratanyaga különösen fontos, mivel Lakatos Géza vezérezredes lányát vette feleségül 1940-ben, így fennmaradtak többek között az apósához, Magyarország egykori miniszterelnökéhez írott levelei az emigrációból. A kiküldetés során a hagyaték hazaszállításáról is történt intézkedés.
Beszámoló
2019.12.03.
A szerencsés véletlen és hosszas kutatómunka eredménye került bemutatásra a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában november 28-án, csütörtökön. A „Belső várkastély” című, Bicskey Erzsébet nyíregyházi diáklány által jegyzett napló sajátos szemszögből mutatja be a második világháború alatti Magyarország mindennapjait.
A Népstadion építéstörténetéhez
2019.12.02.
Ezen a héten a 2019. november 15-én megnyitott Puskás Ferenc Stadion elődjére, a Népstadionra emlékezünk levéltárunkban őrzött és kevésbé ismert dokumentumok segítségével.
2019.11.29.
Értesítjük kedves kutatóinkat, hogy az MNL OL kutatótermei és az Információs iroda téli nyitvatartása a következőképp alakul:
2019.11.29.
Újabb szimpóziumnak adott otthont a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára november 26-án az intézmény és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) társrendezésében. A „Bírói hatalom és közigazgatás Magyarországon a dualizmus idején” című műhelykonferencián a jogtörténet elismert művelői járták körül a bíráskodás 19. századi történetének számtalan aspektusát. Esetükben a fő igazodási pontot az 1869. évi 4. törvénycikk jelentette, amely különválasztotta a bírói és a végrehajtói hatalmat.
2019.11.29.
2019. november 3. és 8. között a Magyar Nemzeti Levéltár delegációja dr. Mikó Zsuzsanna főigazgató-helyettes asszony vezetésével Termezbe (Üzbegisztán) utazott Ulugbek M. Yusupov, az UZARCHIVE főigazgatójának meghívására.
2019. november 20-21.
2019.11.27.
Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Mentés eredetiben Konferencia a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében. A rendezvény az idei évre már nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát, amely még kibővült négy workshop megrendezésével. A kétféle témában tartott gyakorlati foglalkozások a levéltár restaurátor műhelyeiben kerültek megrendezésre, az itt dolgozó restaurátorok közreműködésével. Meghívott előadóként Gajdó Gyula restaurátor művész tartott műhelymunkát a transzparenspapírok restaurálásáról, Lovász Gabriella és Nemes L. Ágnes vezetésével pedig pecsétmásolatokat készítettek a résztvevők.
2019.11.25.
2019. szeptember 21-én, a Kulturális Örökség Napjain nyílt meg és még szűk egy hónapig, december 14-ig ingyenesen látogatgató a dunai kikötőket bemutató plakátkiállítás.

Oldalak