„… mint hogy a ’fen említet Urfi engem külemben feleségül nem akar venni…”

Házassági szerződés a 19. század hajnalán
Szerző: Hejcser Zsolt
2019.02.11.
A Házasság Hete alkalmából egy olyan házassági szerződést mutatunk be, amely a 19. század elején keletkezett.

Napjainkban, ha a frissen házasulandó felek házassági vagyonjogi szerződést kötnek, egyre kevésbé kapjuk fel a fejünket. A 20. század második felében még ritka jelenség volt (vagy talán nem beszéltek róla nyíltan), de a század utolsó évtizedében – feltehetően az egyre nagyobb vagyoni különbségek miatt – egyre gyakrabban lehetett hallani, hogy X és Y házassági szerződést kötött.
 

A házassági és vagyoni szerződésnek a történelem folyamán három alapvető oka lehetett:

1. Amikor a házasulandó felek családi vagyona között nagy volt a különbség. Ilyenkor írásban rögzítették a vagyonosabb fél családjának vagy éppenséggel a férjnek/feleségnek a jogait.

2. Amikor a házasulandó felek eltérő társadalmi csoportokból érkeztek (nemes – nemtelen).

3. Amikor dinasztikus szerződést kötöttek, erre példa lehet az 1506-os Habsburg–Jagelló házassági szerződés.
 

Az alábbiakban egy erdélyi házassági szerződést mutatunk be, a hajlandóság felmérésétől a tárgyalási folyamaton keresztül a szerződések megkötéséig.
 

A történet főszereplői:

Báró Intzédi Terézia birtokos özvegyasszony, szüleinek, báró Intzédi II. Sámuelnek és báró Vitéz Évának egyetlen gyermeke.

A báró Intzédi család leszármazási táblájának részlete (Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Pest, 1859. V. kötet, 242. oldal)
Forrás: http://mek.oszk.hu/09300/09379/pdf/mo_csaladai_05.pdf

 

„Tekintetes” karatnai Köntzey József úrfi, a jövendőbeli férj, aki szüleinek, Köntzey Ádámnak és László Juditnak a hatodik gyermeke, és negyedik fia volt. A népes család ismeretében őt feltehetőleg a birtokszerzés motiválta a házasságra.

A karatnai Könczey család leszármazási táblájának részlete (Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családjai. Sepsiszentgyörgy, 1901.
Forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/CsaladHely_CsaladokMegye_HaromszekvmNemesCsaladai_Palmay/?pg=270&layout=s
 

A történet „felvonásai” – a házassági szerződéssel kapcsolatos iratok
 

1. felvonás

„…mint hogy a ’fen említet Urfi engem külemben feleségül nem akar venni…”

 

A nincstelen, kétszeres özvegyasszony nyilatkozatából megismerjük az asszony helyzetét. Első férje, Major Ürményi Pál után megmaradt vagyonát a második „férjem B Diószegi Sigmond mind eltékozolta, most már semmim sintsen”. Ezen felül az apai és anyai örökséget is jelzáloggal terhelték meg 10.000 rajnai forint értékben.

Két út állhatott az özvegy előtt: vagy egyedül tengeti tovább az életét, vagy keres valakit, aki feleségül veszi, eltartja és a jóban-rosszban osztoznak. Terézia asszony így látta lehetőségeit: „kétséges vagyok, hogy ha Köntzei Józseff Urnak Felesége nem leszek, vagy más hozá hasonlonak, örökös szerentsétlen maradok.”

A saját kezűleg aláírt iratban kötelezte magát, hogy azon felül, hogy mindenben férje kedvét keresi majd, soha semmit tetszése ellen nem fog cselekedni, rajta kívül rossz végre senkit nem szeret, sőt, mai szemmel nézve már-már önnön magát megalázó nyilatkozatot tesz, amely jól mutatja kilátástalan helyzetét. „2do mint hogy már magamis övé lészek, ugy minden javaimot leg kissebbtől fogva leg nagyobbikig hatalma alá engedem és adom, tetszése szerént szabados dispositziójába, úgyszintén velemis mindenekben hogy tetszése szerént bánhassék, megengedem ha bennem kitsi hibát lát, azért engemet megintsen, ha nagyobbat azért érdemem szerént megbüntessen.” továbbá „3to  hogy ha pedig sem a szép intés, sem az büntetés, tselekedendő hibáimért nem használna” az úrfi szabadon elválhat, és a báró Vitéz örökségből 10.000 Ft értékben bármit szabadon választhat kárpótlásul, a válás költségeitől is mentesül.

 

Báró Intzédi Terézia kötelező levele jövendőbelije felé, 1798. augusztus 25.
Jelzet: MNL OL, Kolozsmonostori Konvent országos levéltára, Cista Comitatuum (F 17), Com. Doboka, K. No. 97.

 

2. felvonás

„Ha … a Dinnyés Leányát el akarná venni…”

 

A kezdetben talán érdekből (is) kötött házasság jól alakult, a három év alatt közösen gyarapították a vagyont. Mivel örökösük azonban 1801-ig még nem született, közös szerződést írtak alá. A szerződés szövegéből úgy tűnik, szeretettel viseltettek egymás iránt. hivatalos iratban is rögzítették, „ha magzatunk nem marad”, egymásra hagyják jószágaikat és a jövőben szerzendő javakat a vérszerinti rokonok kizárása mellett. A rokonság csakis a házaspár meghatározott összegekkel történő kifizetése után juthatott volna birtokba. Záró kitételeket is megszabtak. A férj csak a társadalmi normák megkívánta feltételt kötötte ki: „Hogy ha feleségem B Intzédi Therésia halálom után ha nállomnál aláb való és a magam sorsával meg nem edgyezőleg menne férjhez tehát senki előtt ezen fassiomnak senki előtt semmi ereje ne legyen” – vagyis rangon aluli házasságkötés esetében özveggyé vált hitvese nem örökölt volna tőle semmit.

Úgy tűnik, a férjnek lehettek félrelépései, amelyek közül egy komolyra fordulhatott, mert Terézia asszony nem átallotta írásban rögzíteni, hogy „Ha halálom után férjem Köntzei József magának feleségül a Dinnyés Leányát el akarná venni, vagy venni azonnal ezen edgyezésünk mennyen füstben és akármely Bíró előtt is erőtelen légyen”.

 

Házassági szerződés a házaspár tagjai között, Kolozsvár, 1801. Szent Mihály havának 3. napja (1801. szeptember 3.)
Jelzet: MNL OL, Kolozsmonostori Konvent országos levéltára, Cista Comitatuum (F 17), Com. Doboka, K. No. 95.

 

3. felvonás

„… önként meg ujitotta…”

 

A házasságkötés előtt kiadott kötelezvényt Terézia asszony hiteles tanúk előtt „megújította” és ismét megfogadta, de arra vonatkozóan nincs forrásunk, miért érezték ennek szükségességét. A tanúk a megerősítést „[…] ezen tulajdon nevünk alírása és szokott pecsétünk alatt a mű igaz hitünk szerént Bizonyittjuk. […]

Zetelaki Szőts József, nemes személy és Bodo Mihály Gubernialis kancellista előtt”

 

Báró Intzédi Terézia megerősíti 1798. évi kötelező levelét királyi emberek előtt és ennek igazolása, Kolozsvár, 1802. május 12. (Az 1798. évi irat folytatásaként.)
Jelzet: MNL OL, Kolozsmonostori Konvent országos levéltára, Cista Comitatuum (F 17), Com. Doboka, K. No. 95.

 

4. felvonás

„Minekutánna alább írtak már hatodik esztendeje házassági életre lépvén, vesszük észre hogy a napok teldegélnek...”

 

Az újabb szerződés szintén egy kölcsönös megegyezés (mutua fassio) formájában köttetett, amelynek értelmében, amíg egyikük is él, addig a vér szerinti rokonok nem örökölhetnek – az egyik élettárs elhalálozása esetén mindent a másik fél örököl. A gyermektelenség ténye végigkísérte a házasságot – egyre fájdalmasabb lehetett az örökös utáni vágy. A házasfelek korát pontosan nem ismervén, feltételezzük, hogy 1804-ben már 40 év körül járhattak. Anyagi gondjaik nem lehettek, hiszen mint a szerződésben olvashatjuk, Terézia asszony dicséri férjét, hogy a korábbi tartozásokat visszafizette, sőt a vagyont tovább gyarapította. Péren szőlőt és gyümölcsöst épülettel együtt szerzett, a füzesszentpéteri és tamásfalvi birtokon pedig felújította az épületeket.

A szerződésben ismételten megerősítik kívánságukat, hogy csakis egymásra hagyják javaikat, a vérszerinti rokonok mellőzésével.

 

Szerződés a házaspárok között (hitelesítve a kolozsmonostori konvent által), Kolozsvár, 1804. február 18.
Jelzet: MNL OL, Kolozsmonostori Konvent országos levéltára, Cista Comitatuum (F 17), Com. Doboka, K. No. 96.
 

További adatok híján nem tudjuk, melyikük örökölt végül a másiktól – valószínűleg gyermektelenül haltak meg, és közösen szerzett vagyonukért a vérszerinti rokonok pereskedtek.

Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika (MNL OL)

Utolsó frissítés:

2019.02.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges