Jelenlegi hely

Kiadványok, bemutatók

2018.06.13.
2018. június 25-én mutatják be kollégánk, Ritter György kötetét az Országos Idegennyelvű Könyvtárban.
2018.06.06.
A 89. Ünnepi Könyvhétre új könyv jelenik meg a Fakultás Kiadó és az Újkor Alapítvány közös gondozásában, amely sajtópartnerünk az Újkor.hu – A velünk élő történelem című portálon eddig megjelent interjúk közül válogat.
2018.04.25.
Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár és a Libri Kiadó közös kiadásában megjelent, Kunt Gergely, L. Balogh Béni és Schmidt Anikó által szerkesztett Trianon arcai. Naplók, visszaemlékezések, levelek című kiadvány már kapható a könyvesboltokban, illetve megvásárolható online is.
2018.03.29.
Neves külföldi történész mutatja be a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága angol nyelvű köteteit Budapesten 2018. április 4-én.
2018.01.24.
Különleges könyvbemutatónak adott helyet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 2018. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. A terítékre kerülő, Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején címet viselő kötet három intézmény együttműködéséből született meg. A Magyar Nemzeti Levéltár, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Pannonhalmi Főapátság néhány évvel ezelőtt megállapodást kötött, hogy a rendelkezésükre álló iratok feltárásával, feldolgozásával és a nyilvánosság számára való közzétételével segítik elő a bencés rend közelmúltbeli történetének megismerését.
Könyvbemutató
2018.01.12.
”Még az egyházhoz közel álló vagy keresztény kortársak számára is izgalmas történeti korszakról szóló tanulmánykötetet tarthat kezében az olvasó.”
2017.12.14.
2017. október 4-én a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban került megrendezésre a Hittel és erénnyel, Károlyiak a történelemben című rendezvénysorozat első találkozója.
Erica Glaser Wallach és Noel H. Field története
2017.12.12.
Majtényi György - Mikó Zsuzsanna - Szabó Csaba (Szerk.): Kémek, korok, életek. Erica Glaser Wallach és Noel H. Field története. Libri Kiadó - Magyar Nemzeti Levéltár 2017
2017.11.13.
A Magyar Nemzeti Levéltár tisztelettel meghívja Önt 2017. november 20-án (hétfőn) 15.00 órai kezdettel Dósa Elek: Marosszék 1848 – 1849 című kötetének bemutatójára.
Nyomot Hagytak
2017.09.19.
Az aláírás maga az ember, aki kézjegyével hitelesíti mindazt, ami az adott dokumentumban található. A Magyar Nemzeti Levéltár 2016 márciusában nyílt Nyomot hagytak – Évszázadok, Személyiségek, Aláírások című kiállítása azt a célt tűzte ki, hogy a legfontosabb történeti személyiségek aláírását rendezőelvül véve végigkalauzolja a látogatót a magyar történelmen. A kiállítás katalógusát 2017. szeptember 17-én mutatták be a Kulturális Örökség Napjai keretében.

Oldalak