Ferenczi Sándor és a kérészéletű „psychoanalytikai tanszék” a forradalmak viharában

Szerző: Paukovics Gergő
2018.05.02.
99 éve, 1919. április 25-én nevezték ki Dr. Ferenczi Sándor idegorvost a világon elsőként létrejött „psychoanalytikai tanszék” élére. Ezen alkalomból a teljesség igénye nélkül mutatjuk be a magyarországi pszichoanalitikus mozgalom megalapítójának és egyben legkiemelkedőbb alakjának egyetemi professzori kinevezésének nem mindennapi történetét.

A pszichoanalízis megszámlálhatatlan szállal szövi át a 20. század eleji kulturális élet szövetét. A pszichoanalitikus mozgalom, ahogy Európa más részein, Magyarországon is a mainstream tudományok mellett olyan párhuzamos struktúrákat, kapcsolati hálót és támogatói kört alakított ki maga körül, amely progresszív és gyakran radikális körökben talált táptalajra, mint a Galilei Kör, a Társadalomtudományok Szabadiskolája, a Nyugat, a Gyógyászat, vagy éppen a Huszadik Század folyóirat szerkesztősége. Ennek megfelelően a pszichoanalitikus mozgalom radikális módon feszítette szét a hagyományos értelemben vett tudományos határokat is: története során csaknem mindig az intézményes rendszereken kívül, vagy annak perifériáján helyezkedett el, így sok esetben vitái és megismerési folyamatai is a kultúra csatornáin keresztül zajlottak.

A magyarországi mozgalom alapítója és legkiemelkedőbb alakja a hosszú ideig méltatlanul elfeledett Ferenczi Sándor volt. Ferenczi Sigmund Freud egyik legközelebbi tanítványa, munkatársa és élete végéig barátja volt. Munkásságát ma már világszerte elismerik, valamint az is világossá vált, hogy sok esetben meghaladta Freud nézeteit és a modern pszichoanalízis egyik legfőbb szellemi inspirátora lett. Ahhoz, hogy megértsük a Tanácsköztársaság alatt lezajlott radikális folyamatokat, röviden át kell tekintenünk a magyar pszichoanalitikus mozgalom főbb fordulópontjait 1919-ig.

 

Ferenczi és a pszichoanalitikus mozgalom kezdetei Magyarországon

Ferenczi 1873-ban született Miskolcon. Édesapja Ferenczi Bernát (szül. Fraenkel Baruk) családjával Krakkóból települt át Magyarországra, majd részt vett az 1848–49-es szabadságharcban. Később jól jövedelmező, országos hírű könyvesboltjáról lett ismert, amely kiadóként is működött. A város kulturális és szociális életének meghatározó alakja volt, többek között jó kapcsolatot ápolt Tompa Mihállyal is. A zsidó származás és identitás sokban befolyásolta a család sorsát, majd később a pszichoanalitikus mozgalom két világháború közötti és utáni tragikus történetét.

A fiatal Ferenczi, miután 17 évesen a miskolci református gimnáziumban letette az érettségit, felvételt nyert a bécsi orvosi karra. Ekkor Bécs már régóta a magyar diákság egyik fellegvárának számított, ahová akkoriban a magyar orvostanhallgatók csaknem egynegyede járt. A korabeli trendekkel ellentétben Ferenczi diplomaszerzése után nem maradt Bécsben, hanem visszatért Magyarországra, ahol rövid katonai szolgálat után először a budapesti Szent Rókus Kórház „bujakóros osztályán”, majd az Erzsébet szegényház (Elisabethium, ma a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ telephelye) elme- és idegosztályán dolgozott, végül a jóval jövedelmezőbb magánpraxist választotta. Ennek következményeként kórházi „anyag” nélkül a magántanári habilitáció esélye egyre távolabb került tőle. Megszerzésére Ferenczi csak 1913-ban tett sikertelen kísérletet.

Életében a fordulópontot az 1907-es év jelentette, amikor először keltették fel érdeklődését későbbi mentora és barátja, Sigmund Freud tanai. Ezután 1908 elején magával Freuddal is találkozott Bécsben. Ekkor kapott – ha csak részben is – választ azokra a kérdésekre, amelyek jó ideje foglalkoztatták, főképpen a tudattalan jelentősége az emberi motivációban és lelki betegségek hátterében. Freud eszméit hamar magába szívta és elkötelezett hirdetőjévé és közvetítőjévé vált. Ferenczi orvosi pályájának kezdetétől fogva aktívan publikált különböző szakmai és irodalmi folyóiratokban és újságokban. Nemcsak Freud műveit fordította le magyarra, de a találkozásuktól fogva pszichoanalitikus cikkeket is írt, majd 1909-től rendszeresen tartott előadásokat a Társadalomtudományok Szabadiskolája és a Galilei Kör fórumain. Irodalmi és kulturális kapcsolatai végül nagy részben hozzájárultak azon egyetemen kívüli párhuzamos struktúrák kialakításához, amelyek éveken keresztül segítették a pszichoanalízis fejlődését és társadalmi bázisának megszilárdítását.

Csoportkép a massachusettsi Clark University előtt Freud, Carl Gustav Jung és Ferenczi 1909-es amerikai látogatásakor. Első sor (balról jobbra): Sigmund Freud, G. Stanley Hall, Carl Gustav Jung; Hátsó sor: Abraham A. Brill, Ernest Jones, Ferenczi Sándor.

Forrás: Psychoanalitic Document Database/Sigmund Freud Privatstiftung

 

Az irodalompártoló Ferenczi maga is sokszor publikált a Nyugat hasábjain, a folyóirat főszerkesztője Ignotus Hugó (szül. Veigelsberg Hugó) – akinek sokoldalú érdeklődése egyaránt kiterjedt a természettudományokra és a társadalomtudományokra– pedig nemcsak befogadó közeget biztosított Ferenczi írásainak, hanem maga is előszeretettel írt a témáról. Amikor Ferenczi 1913-ban Budapesten mindössze öt taggal megalapította a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesületet, a tagok között ott találjuk Ignotust is. A hivatalosan csak 1914-ben bejegyzett egyesület működése az első világháború alatt szünetelt, 1918-ban viszont már 19 tagot számlált. Ekkor olyan neves személyeket tudhatott köreiben, mint Dick Manó könyvkiadó, Róheim Géza néprajztudós vagy tószegi Freund Antal nagyiparos, a Kőbányai Polgári Serfőző Rt. egyik tulajdonosa, akit személyes szálak fűztek nemcsak Freudhoz (feleségét és őt is kezelte), de a mozgalomhoz is, lévén sógora Lévy Lajos belgyógyász, a pszichoanalitikus egyesület egyik alapító tagja volt.

Ferenczi Sándor portréja (Székely Aladár fotója, 1913)

Forrás: Psychoanalitic Document Database/Sigmund Freud Privatstiftung

 

Pszichoanalízis az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után és a forradalmak időszakában

Ferenczinek fontos szerepe volt abban, hogy az első világháború alatt az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének traumatizált, lelkileg sérült katonáin humánusabb gyógymódokat kezdtek alkalmazni. Sokáig a kegyetlenebb „gyógymódok” voltak elterjedtek, az elektrosokk terápia után a „háborús neurotikusok” ugyan látszólag gyorsan regenerálódtak, majd hamar visszakerültek a frontra. A terápia hosszú távon egyáltalán nem volt hatékony terápiás gyógymód, így a háború végére csak Bécsben kb. 180.000 háborús neurózisban szenvedő katona volt. A problémát bár későn, de felismerve, a központi hatalmak katona-egészségügyi hatóságai egyre inkább új, alternatív gyógymódok kipróbálását szorgalmazták.

Ferenczi, Karl Abraham és más katona-orvosként szolgáló pszichoanalitikusok is másfajta gyógymód alkalmazását szorgalmazták. Ferenczi 1918 júliusában levélben fordult az osztrák–magyar hadügyminisztériumhoz társainak szolgálat alóli felmentéséért, hogy a Breslauba (ma Wrocław) tervezett V. nemzetközi pszichoanalitikus kongresszuson részt vehessenek. Levelében egyben felhívta a minisztérium figyelemét a háborús neurózisok témakörének fontosságára. Ezzel párhuzamosan Ernst Simmel és Karl Abraham németországi terápiás tevékenysége is egyre nagyobb figyelmet vívott ki a vezető körökben. A szeptember 21. és 22. között tervezett konferenciát a háborús helyzet megváltozása miatt (Szilézia megközelíthetetlenné vált) Ferenczi javaslatára átették Budapestre egy héttel későbbi időpontra. A konferencia, amelyen Bárczy István főpolgármester mellett a budapesti politikai és kulturális elit, valamint a Monarchia katona-orvosi vezetősége is részt vett, a Magyar Tudományos Akadémián folyt. A sikeres kongresszus után felvetődött egy nagyszabású budapesti pszichoanalitikai ambulancia, könyvtár és kiadó alapítása is, amelyre a fedezetet a már korábban említett tószegi Freund Antal tette le, 2 millió korona összegben. Ekkor úgy tűnt, hogy Budapesten megvan, ami a központi szerepkör betöltéséhez szükséges. Ahogy Kosztolányi Dezső a Nyugatban írta Ferenczi nekrológjában: „Bécset és Budapestet az ő [Freud és Ferenczi] mozgalmukkal kapcsolatban együtt és egymás mellett emlegették, mint valaha az ókorban Athént és Rómát.”

 

Az Újság napilap rövidhíre a budapesti V. nemzetközi pszichoanalitikus kongresszusról, 1918. szeptember 29.

Forrás: Az Újság 16. évf. 228. szám, 11.

 

Pszichoanalízis és forradalom

Az első világháborút követő forradalmi hangulatban az egyetemi hallgatók Budapesten kérvénnyel fordultak a dékáni hivatalhoz, hogy az egyetemen Ferenczi adjon órákat a pszichoanalízisről. Az ügy az őszirózsás forradalom utáni oktatási reformok, az egyetemi konzervatív elit és a radikális hallgatói megmozdulások kulturális küzdelmi háromszögében viszont nehezen tört utat magának. Ferenczi Freudnak 1919. január 6-án írt levelében így fogalmaz:

A pszichoanalízis ebben az időben persze nem sok embert érdekel. Az egyetem, mely nemrég gyáván meghunyászkodott az új urak előtt, mostanában már kezdi az »érdemeit« hangsúlyozni ott, ahol a reakció megmozdul, és a főiskolák »önrendelkezési jogára« való hivatkozással minden újítást elutasít.” (Freud–Ferenczi, II/2, 207)

1919 februárjában a szociáldemokrata Kunfi Zsigmond, a januárban kinevezett közoktatásügyi miniszter heves viták közepette – miután a budapesti egyetem visszautasította a jogi karra általa kinevezett oktatók beiktatását – megszüntette az egyetem autonóm hatóságainak működését és kormánybiztosként kinevezte Jászi Oszkárt. A teológiai és orvosi kar autonómiája megmaradt. „Az ügy nem áll egészen előnytelenül; az új oktatásügyi miniszter barátilag viszonyul az ügyhöz, az egyetem újonnan kinevezett kormánybiztosa szintúgy. Egyesületünk memorandumban fordult a minisztériumhoz, egyidejűleg a diákok ugyanabban az értelemben petícionáltak. Néhány héten belül eldőlhet az ügy.” – írja Ferenczi Freudnak február 9-én (Freud–Ferenczi, II/2, 214-215.). A februári hónap lázas lobbizással és vitákkal telt. Storfer Adolf József: Psychoanalysis ante portas! címmel ír rövid cikket a Szabadgondolat című lapba, és az egyesület tagjai előadás-sorozatot tartanak a pszichoanalízisről. Alig több mint egy hónap múlva, március 21-én kikiáltják a Tanácsköztársaságot és az ügy újabb fordulatot vesz.

 

„Amiről álmodni sem mertünk”

A tanszék felállításával és Ferenczi kinevezésével kapcsolatban számos tanulmány látott napvilágot az elmúlt évtizedekben, legteljesebben Erős Ferenc Pszichoanalízis és Forradalom (2011) című munkájában foglalta össze a Tanácsköztársaság alatt létrehozott kérészéletű „psychoanalytikai tanszék” történetét.

 

A budapesti tudományegyetem orvosi kara intézeteinek és klinikáinak listája 1919. július 16-án

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, Egyetemek, főiskolák és tudományos intézetek (K 636), 1919-1-158190

 

Ferenczi kinevezése nemzetközileg is fontos lépés volt a tudomány történetében, hiszen ő volt a világon az első nyilvános rendes egyetemi tanárrá kinevezett analitikus, akit ebben a minőségben neveztek ki nemcsak az új „psychoanalytikai tanszék”, de az egyetemhez tartozó új klinika élére is. Erre legközelebb csak 1944-ben került sor a New York-i Columbia Egyetemen, ahol Radó Sándor több oktatóval közösen létrehozta a mai napig működő Pszichoanalitikus Intézetet (Psychoanalytic Clinic for Training and Research).

Ferenczi, aki folyamatosan tájékoztatta Freudot a budapesti eseményekről, 1919. március 25-én így fogalmaz:

arról kezdek gondolkodni, mi lesz a helyzete a ψα-nak [pszichoanalízis] az új érában. Természetesen a legújabb vezetők is rendkívül barátságtalanok, de talán a modernitásukat vélik bizonyítani, amikor, amint hallom, támogatni akarnak minket.” (Freud–Ferenczi II/2, 222-223.)

Ugyanezen a napon a kari tanács megtárgyalta az egyetem diákjai által benyújtott petíciót, amelyben kérik az egyetemet, hogy támogassák Ferenczi meghívását az orvosi karra. Jendrassik Ernő – akinek komoly szerepe volt 1913-ban Ferenczi magántanári habilitációjának elutasításában, és aki szerint a pszichoanalízis nem egyéb mint „pornographia és álomfejtés” – mint a dékán által felkért véleményező hatására a kari tanács elutasította a diákok kérvényét. Áprilisban azonban felgyorsultak az események, és a felsőoktatási átszervezések kedvező helyzetet alakítottak ki Ferenczi számára, akit Freud óva intett függetlenségének feladásától. Először Radó Sándort, az egyesület titkárát rendelték be szolgálatra a főiskolai ügyosztályra, majd tanársegéddé nevezték ki a Moravcsik-klinikára. Április 22-én Hermann Imrét, Cziner Alice-t és Láng Júliát nevezték ki a bölcsészkarra a szintén új „egyetemi lélektani intézetbe” Révész Géza mellé, akinek kísérleti pszichológiai laboratóriuma szolgáltatta az új intézet alapjait. A lélektani intézet több munkatársa csatlakozott később a pszichoanalitikus mozgalomhoz. Végül 1919. április 25-én Ferenczit kinevezik a „psychoanalytikai tanszék” és a szintén újonnan létesítendő klinika élére, amelynek helyéül a volt Batizfalvy-szanatórium Aréna út 82. szám alatti épületét jelölték ki.

 

Dr. Ferenczi Sándor kinevezése az újonnan létrehozott „psychoanalytikai tanszék” tanárává (1919. április 25.)

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Igazságügyminisztériumi Levéltár, Egyesített Királyi Kúria, A kúriai alapítványok kezelésére kirendelt vegyes bizottság (K 630), 1920-5-97236

 

Képaláírás: A Budapesti Közlöny 1919. május 19-i számában megjelent egyetemi kinevezések listája Ferenczi Sándor nevével

Forrás: Budapesti Közlöny 53. évf. 45.szám, 4.

 

Ferenczi lett a pszichoanalízis első hivatalos egyetemi oktatója (professzor), erről a sikerről korábban nem is álmodtunk” írta Freud júniusban Ernest Jones brit analitikusnak, későbbi legismertebb életrajzírójának (Freud–Jones, 349.). Ferenczi ekkor még javában tartja előadásait, tervezi a tanszék és a klinika jövőjét és azon dolgozik, hogy a katedrát felszerelje, a Magyarországon nem elérhető irodalmakat a hallgatók és a klinika számára elérhetővé tegye.

 

Ferenczi Sándor levele a Közoktatási Népbiztossághoz az új klinikára beszerzendő könyvek listájával, a Pszichoanalitikai Klinika fejléces papírján (1919. július 14.)

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, Egyetemek, főiskolák és tudományos intézetek (K 636), 1919-1-158190

 

Ferenczi 1919. július 16-án „nagyobb foku kimerültség miatt” augusztus 1-jétől hathetes szabadságolási kérelemmel folyamodott az egyetem dékáni hivatalához, amelyet a felterjesztés után a Közoktatási Népbiztosság július 26-án el is fogadott. Ugyanezen a napon Freudnak ír levelében megemlíti, hogy „Az előadásokat augusztus elején” fejezi be (Freud–Ferenczi II/2, 255.).

 

Dr. Ferenczi Sándor szabadságolási kérelme (1919. július 16.)

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, Egyetemek, főiskolák és tudományos intézetek (K 636), 1919-5-170730

 

Az orvostudományi kar dékánjának felterjesztése a Közoktatásügyi Népbiztosságnak Ferenczi szabadságolásának ügyében (1919. július 18.)

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, Egyetemek, főiskolák és tudományos intézetek (K 636), 1919-5-170730

 

Az utójáték

A sors fintora, hogy a tanácskormány Ferenczi tervezett szabadságának első napján, 1919. augusztus 1-jén Budapesten lemondott, majd különvonattal Bécsbe menekült. A kormányváltás után a Tanácsköztársaság rendeleteit sorra eltörölték, így augusztus 8-án az összes egyetemi kinevezést is. Miután Ferenczi elvesztette tanári állását, a tanszék és a tervezett klinika is odalett. Ez komoly veszteséget jelentett a magyarországi pszichoanalitikus mozgalom számára, csakúgy mint a felszított antiszemitizmus, amelynek következtében az értelmiség színe-java, közöttük a magyarországi pszichoanalitikusok jó része az első emigrációs hullámmal (1919–1923) Bécsbe, Berlinbe és Párizsba menekült.

 

A magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete a volt tanácskormány által kiadott rendelkezések hatályon kívül helyezéséről

Forrás: Budapesti Közlöny 53. évf. 92.szám, 1.

 

Ferenczi Freudnak írt levelében augusztus végén így számol be a magyarországi helyzetről:

Az elviselhetetlen vörös terror után, mely mint rémálom nehezedett az ember kedélyére, most itt van nekünk a fehér. […] Ha nem tévedek, most a brutális zsidóüldözés vár ránk, magyar zsidókra. […] Hogy miként lehet majd itt élni és dolgozni, meg kell, hogy mutatkozzék hamarosan. A pszichoanalízis számára természetesen az volna a legjobb, ha teljesvisszavonultságban és észrevétlenül folytatná munkáját. Személyesen ezt a traumát fel kell használnom arra, hogy levessek bizonyos, a gyermekszobából származó előítéleteket, s elfogadjam a keserű valóságot, hogy zsidóként valóban hazátlan vagyok. […] Az egyetemen a legsötétebb reakció uralkodik. Elbocsátottak minden zsidó tanársegédet, a zsidó diákokat kicsapjak es megverik őket.” (Freud–Ferenczi II/2, 256-257.)

Tószegi Freund Antalnak a pszichoanalítikus kiadó és klinika budapesti felállítására szánt óriási pénzadománya végül Bécsbe került, és Ernest Jones (kihasználva az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása utáni társadalmi-politikai helyzet keltette nehézségeket) rávette Freudon keresztül Ferenczit, hogy a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületben betöltött elnöki tisztét ruházta át rá.

1919 őszén hivatalosan is megalakult a jobboldali orvosokat tömörítő Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete (MONE), amelynek nagy szerepe volt a numerus clausus egyetemen belüli érvényesítésében, és amely szervezet hatására nem csak az újonnan felvett diákokra alkalmazták a kvótákat, hanem az addig felvett hallgatókra is. Az egyesület indítványára több oktató ellen indul eljárás a Tanácsköztársaságban betöltött szerepük miatt, köztük Ferenczi ellen is, ám elmarasztalni semmilyen lényeges pontban nem tudták. Ferenczit 1920-ban huszonkét kollégájával együtt kizárták a Budapesti Királyi Orvosegyesületből, amelynek 1900 óta volt tagja.

 

Ferenczi Sándor tanári illetményének megszüntetése (1920. szeptember 13.)

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Igazságügyminisztériumi Levéltár, Egyesített Királyi Kúria, A kúriai alapítványok kezelésére kirendelt vegyes bizottság (K 630),  1920-5-97236

 

Ferenczi itthon maradt, de a pszichoanalízis jó időre ismét a magánrendelők falai közé szorult Magyarországon. Az első nagy kivándorlási hullámot a harmincas évek végén a zsidóellenes törvények következtében egy újabb követte, ám Ferenczi ezt már nem élte meg, 1933. május 22-én, néhány hónappal 60. születésnapja előtt hunyt el a Lisznyai utcai villában, ahol utolsó éveiben élt és praktizált, és ahol a Ferenczi emlékház (International Ferenczi Center and Archives) 2011 óta megtalálható.

 

A Nyugat 1933/12. számának címlapja Kosztolányi Dezső nekrológjával

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

 

Külön köszönet Dr. Mészáros Juditnak, a Ferenczi Sándor Egyesület elnökének a témában nyújtott segítségért és ihletért.

 

Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika (MNL OL)

 

Felhasznált irodalom:

Erős Ferenc: Kultuszok a pszichoanalízis történetében. Egy Ferenczi-monográfia vázlata. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2004.
Erős Ferenc: Pszichoanalízis és kulturális emlékezet. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2010.
Erős Ferenc: Pszichoanalízis és forradalom. Ferenczi Sándor és a budapesti egyetem 1918/19-ben. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2011.
Freud, Sigmund – Ferenczi Sándor: Levelezés. II/2. Köt. 1917–1919. (Szerk. Eva Brabant, Ernst Falzeder, Patrizia Giampieri-Deutsch; a magyar kiadást sajtó alá rendezte és szerkesztette: Erős Ferenc és Kovács Anna) Thalassa Alapítvány–Pólya Kiadó, Budapest, 2003.
Freud, Sigmund – Jones, Ernest: The complete correspondence 1908–1939. (Ed. Paskauskas R. A.) Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, MA, 1993.
Mészáros Judit (szerk.): In memoriam Ferenczi Sándor. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2000.
Mészáros Judit: „Az Önök Bizottsága” Ferenczi Sándor, a budapesti iskola és a pszichoanalitikus emigráció. Akadémiai Kiadó, Budapest

Utolsó frissítés:

2018.05.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges