Levéltári élet

2018.05.23.
2018. május 23-án a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolából jöttek levéltár-látogatásra első osztályos diákok. Miután megbeszéltük a levéltár feladatait, gyűjtőkörét és bepillantottunk a raktár soraiba, közös „iratértékelést” végeztünk. Ezt követően az íráshordozók történetét kísérhették végig a gyerekek az állandó papírtörténeti kiállításunkban.
2018.05.22.
2018. május 17-én Győri Péter Benjámin evangélikus lelkész-esperes és Bakondiné Tóvizi Ágnes kíséretében evangélikus fiatalok csoportja látogatott el intézményünkbe.
2018.05.17.
2018. május 15-én a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziuma közlekedési ágazatának 9. osztályos diákjai jártak levéltárunkban. Megismerkedtek a MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára történetével, feladataival, gyűjtőkörével, az iratok őrzési és tárolási rendjével, majd az állományvédelembe és a restaurálási munka fázisaiba nyerhettek bepillantást.
A kezdetekkor megyénkben is a Tiszavidéki Vasúttársaság "volt az úr"
2018.05.08.
2018.04.21.
2018. április 20-án a Gézengúz Óvoda nagycsoportosai látogattak el az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárába.
A Petőfi csavargőzöstől a Hortobágyon át a Délibáb motoros vízi járműig
2018.04.19.
Kádár János, az MSZMP KB főtitkára nagyon szívesen utazott vonaton
2018.04.11.
A Jászkunságban is gyártottak a világszerte ismert márkához alkatrészeket
2018.03.27.
"Jászberény városa nincs többé sártenger által izolálva a világtól..." - írták
2018.03.20.

Oldalak