Dongók és Dongó fullánkok

2018.09.19.
A debreceni élclapokról írt kitűnő és részletes monográfiát a szerző, aki lényegében két szakaszra bontotta a sajtókiadványok és a szatirikus Dongó Színpad történetét. Az első Dongó korszak 1861-től 1915-ig ível, a második (ebben volt együtt a színpad és az újság is) 1953-tól 1964-ig.

Az első Dongó újság még a kiegyezés előtt jelent meg, talán szabadabb idők nyitányaként. A név a debreceni hagyományra utal, amelyet Jókai is feldolgozott: „Debrecenben kidobolták/hogy a Dongót ne dalolják”. Ezt a dalt a kollégiumi diákok énekelték rebellis indulataikban. Egykori feljegyzés szerint – amely a diákság kicsapongásait örökítette meg – „a Dongót is dalolták, egymás véri itták”. A mondat második információja titkos társaság alakítására célozhatott, amelynek a vérszerződéséhez kellett egymás vérét inni. Előzménye a francia Charivari lap példájára létrejött Charivari Dongó volt, amelyet 1848-ban Lauka Gusztáv szerkesztett. Aztán nagy szünet – a szabadságharc leveretése, Bach-korszak – következett.

A kiegyezés korában aztán felszakadtak a zsilipek, a különböző szerkesztők, s kiadók igen éles nyelvvel avatkoztak bele a pártharcokba. Sok párbaj és bírósági végzés született az egyes írások miatt. Aztán jött az első világháború, amelyben a humor múzsái is hallgattak, majd Trianon vette el a magyarok nevető kedvét.

A Dongó nem is éledt meg egy darabig, helyette Bugyi Sándor talyigás alakját elevenítette fel a debreceni nyomdász; társa kivált a társszerzőségből, még pereskedtek is, kié az alak. A bíróság úgy döntött, hogy a népi hős nem sajátítható ki, s megengedte annak egyedüli továbbvitelét. Meglehetősen nagyot mondó, s szókimondó maradt, például: „Vótam a virsligyárba, elől behajtották a sok szamarat, s a másik vígín jött ki a virsli. Aszongya a felesígem, nálam fordítva vót, én meg – mutat a gyerekikre – a vírslibűl tudok szamarakat csinálni…”. Aztán 1935-ben, Gömbös Gyula idején megszűntek a vicclapok.

Az 1948-as fordulat után egészen más szelek kezdtek fújni. Csoda, hogy 1953-ban Obersovszky Gyula rábeszélte a megyei pártbizottságot, hogy újítsák fel a Dongót. S lőn. (Sőt, 1954-ben dramatizált változata is megjelent a közel száz éves élclapnak, a debreceni Dongó Színpad. Ez is ostorozta azokat hibákat, amelyek bírálatát engedélyezte az állampárt.) El sem lehet képzelnie az akkori idők ismerőjének, hogyan élhetett meg jó egy évet a központi engedély hiányában feketén megszerzett papíron a Dongó. Csakis a slamposodó diktatúra jóvoltából történhetett ez meg. A történetnek az vetett végett, hogy – hivatalos engedély híján - nem jutott papírhoz a városi tanács.

A Dongó Színpad tartósabbnak bizonyult, 1964-ig működött, s csak azért szűnt meg, mert tagjai lassan elfogytak. Obersovszkyt már korábban, 1956-os tevékenysége miatt bebörtönözték, kis híja, hogy ki nem végezték; Heller József beteg lett; Pálfy Józsefből külpolitikai tudósító vált; testvére, István angoltanárként egyetemi pályafutást kezdett el. 1967-ben az együttes Debrecenben maradó másik tagja, Molnár Gábor más debreceni humoristák és színészek segítségével megpróbálta feléleszteni a Dongó Színpadot, a tanács ki is küldött egy cenzort a próbákra, de aztán hamvába holt a kezdeményezés. A Dongó Színpad utolsó megjelenésére egyébként a Magyar Rádió 1988-ban megalakult debreceni regionális stúdiójának első szilveszteri műsorában került sor, néhány magánszám erejéig.

 

Gőz József Miklós

 

Gellér Ferencné: Dongók és Dongó fullánkok. Fejezet a debreceni élclapirodalom történetéből (1861–1915, 1953 és 1956). [Debrecen], 2017. 146 p.

 

 

Utolsó frissítés:

2018.09.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges