Borsody memoriále, borsodi archontológia a 17. századból

2020.01.02.

Írta: Bodnár Tamás

Ezidáig megyénk egyetlen területének, így Borsodnak sem készült el archontológiája, amely az Árpád-kortól a rendszerváltásig bemutatná ennek a területi egységnek vezetőit, tisztségviselőit. Elkészült ugyan és kiadásra is került 1458-tól 1526-ig „Magyarország világi archontológiája”, amely a korszak megyei vezetőinek sorát elénk tárja,[1] illetve a tanácsrendszer idejéből is készültek már különféle feldolgozások, de az elmúlt évezred „méltóságsora” korántsem teljes. A leginkább kutatásra váró korszak, a magyar középkort lezáró mohácsi csatától az 1848-1849-es polgári forradalom időszakáig terjed. A főispánokat fel tudnánk sorolni és sorrendben állítani, de az alispánok, szolgabírák és esküdtek sora bizony még eléggé foghíjas, listájuknak és életrajzi adataiknak összeállítása további kutatómunkát igényel. Nem beszélve a megye egyéb tisztviselőiről, illetve a terület várainak kapitányairól, alkapitányairól, provizorairól, akik nélkül az archontológia semmiképpen nem lehetne teljes. Borsodban a 16. századtól több végvár is működött, úgy, mint Szendrő, Ónod, Diósgyőr, Dédes és Cserép, ezek élén a korra jellemző katonai apparátussal.

1658-ban egy szendrői nemes „memoriáléban” foglalta össze Borsod megye, a Szendrői vár, Szendrő mezőváros jelentősebb vezetőinek névsorát, valamint egy-két fontosabb eseményt, amelyek élete során lakóhelyén megtörténtek.

Az MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára gyűjtemények fondfőcsoportjában található az az irat[2], amely a vármegye és annak korabeli központja, Szendrő életére, az ott élt polgári és katonai vezetők kilétére ad egy négy oldal terjedelmű kéziratos összefoglalót.

Szendrő Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, közelebbről Borsod megyében, ennek északi részén található. A település ma város, több mint 4300 lakossal, de az ország leszakadó régiójában fekszik, a 16-17. században viszont jelentős mezőváros és végvár volt itt. Egernek a töröktől történő 1687-es visszafoglalása után, de még inkább II. Rákóczi Ferenc parancsára, a vár falainak 1707-es lerontatását követően teljességgel elveszítette jelentőségét. Az egykor élettől nyüzsgő város, amely elsősorban magyar és német, emellett horvát és lengyel végvári katonákkal volt tele, a jelentéktelenség szintjére alacsonyodott. A városban élő, kiváltságos, praesidiarius katonaként szolgáló nemesség lesüllyedt, hópénz hiányában megélhetésének forrása csekély birtokaira korlátozódott. Szendrő korábban, Eger török általi elfoglalása, tehát 1596 után a Borsod megyei közélet egyik fő színtere volt. Itt tartotta a vármegye, de sok esetben Gömör megye is legtöbb közgyűlését. A módosabb Borsod megyei, de még a környékbeli gömöri, tornai, abaúji nemesek is vásároltak itt telket, tartottak itt fenn házat, ahol hellyel-közzel egész éven át ott laktak családjukkal együtt. Az erős, magyar viszonylatban jól felszerelt vár, a jelentős számú katonaság, a városrészek komoly palánkerődítései biztonságot adtak.

A 16. és 17. század vége között Borsod megye nemesi elitje, a többszöri királyi és fejedelmi ostrom ellenére folyamatosan lakta a várost. A településről és várról meglehetősen sok írásos forrás maradt fenn, de ezek csak szórványos és apró adatokat hordoznak a megye vagy a vár korabeli vezető rétegére illetve az említett évszázadok jogszokásaira való tekintettel.

A városban élt a 17. század első felében az 1591-ben született Borsody Mihály, aki éppen a fent említett hiányos ismereteinket egészíti ki „memoriáléjában” és emlékezik meg a város és a megye általa ismert nagyjairól, a helyi református egyházról, szokásjogokról.

A Borsody család már a 16. század első felétől Szendrőn lakhatott, hiszen maga a szerző írja le, hogy atyja itt született és itt is halt meg 102 esztendős korában. Emiatt az idősebb Borsody megélte az erődítmény igazi kifejlődését, kiemelkedését az egyszerű földesúri magánvárak sorából, melynek a felső-magyarországi első vonalbeli várak közé emelkedése aztán a 17. század első felében fejeződött be. A család nemességét 1627. február 17-én Sajószentpéter mezővárosban megtartott törvényszéken hirdették ki, a II. Ferdinánd király által Bécsben, 1626. február 20-án kiadott armális alapján. A nemességet szendrői Borsody János és általa testvére, Mihály, utóbbinak felesége Erzsébet, fiaik, Mihály és János kapták.[3] Feltételezhetően a fő címerszerzőnek, Jánosnak az atyja lehetett a 102 évesen elhunyt Mihály, aki ekkor már nem volt az élők sorában. A „memoriálét” hátrahagyó Mihály a fent említett fő donációs Jánosnak öccse volt, aki feleségével és gyermekeivel együtt bekerült az armálisba. Idősebb fia, szintén Mihály nevű, 1625-ben született, amely egy 1689-ben feljegyzett tanúkihallgatás alapján derül ki.[4]

A szóban forgó, emlékeit papírra vető „középső” Mihály a városban vásárbíró és emellett a várkapitány strázsamestere volt. Legalább egyszer, 1633-ban török fogságba is esett, ekkor a városon kívül tizenhetedmagával fogták el fegyveres ütközetben, miután huszonhárom szendrői vitézt levágtak a pogányok. Az egri tömlöcből való kiváltásában Kolláth Ferenc szendrői várkapitány segédkezett.[5]

Az emlékeztető szöveg szerzőjét és fiát több összeírás alkalmával is a szendrői nemesek között sorolták fel. A nemességszerző Mihályt 1638-ban,[6] majd fiát 1647-ben Szendrőben írták össze,[7] illetve utóbbit 1668-ban is, amikor kiderül róla, hogy a város utcái közül a Szendrő utcában lakott.[8] A dokumentumot hátrahagyó Borsody Mihály szintén magas kort ért meg, 1661-ben Ung megyében, Tiba faluban Pribék Ádám udvarbírája volt. Fia ekkor Borsod vármegyétől újabb igazolást kért apja számára nemességükről a korábban elveszett helyett.[9]

Borsody Mihály időrendi sorrendben tizennégy borsodi alispánt és tizenegy várkapitányt sorol föl „memoriáléjában”, azt is kiemelve, hogy melyek azok közülük, akik apja idejében töltötték be pozíciójukat. A kapitányok mellett leírja, hogy a várban összesen 483 hivatásos katona szolgált, emellett 150 nemes lakott a városban. A vár birtokosai és zálogbirtokosai között megemlíti Wesselényi Ferencet, Szunyogh Gáspárt, valamint egyéb neves történelmi személyeket, mint idősebb Rákóczi György fejedelmet, feleségét, Lorántffy Zsuzsannát, valamint Esterházy Miklós nádort. A leírás alapján arról is tudomást szerzünk, hogy ezekben az évtizedekben a megyegyűlések egy-egy jelentősebb személy mezővárosbéli házában zajlottak le. Szendrő helytörténetével kapcsolatban is informatív képet ad a prédikátorok és iskolamesterek névsorával, illetve a helyi református egyház történetére vonatkozó részletes adatokkal.

 

 

 

„Memoriale 1658

Én Szendrő városában lakozó Borsody Mihály nemes személy, annorum circiter 67, recognoscalom és teszek recognitiót alább megírt dolgokrul, melyek ez szerint következnek.

Tudok értésemre nemes Borsod vármegyének vice ispánját, úgy, mint Szendrőben lakos nemzetes Berentei Gáspár uramat őkegyelmét, ugyan Szendrőben lakos idősbik Zákány András uramat őkegyelmét, és nemzetes Baso Farkas uramat őkegyelmét, és nemzetes Monaki Ferenc uramat őkegyelmét és nemzetes idősbik Göcze István uramat őkegyelmét, és ugyan ifjabbik Zákány András uramat őkegyelmét, és nemzetes Fái István uramat és nemzetes Usz Ferenc uramat őkegyelmét. Ezen becsületes nemesi rendekbül voltak Szendrőben ezen nemes vármegyének vice ispánjai.

És ugyan Ónod városában lakozó nemzetes Bogácsi Mihály uramat, Miskolc városában lakozó nemzetes Dőri István uramat, és nemzetes Aszalai András uramat, és ugyan nemzetes Dőri András uramat őkegyelmét, és Szentpéter városában lakozó nemzetes Jászi Márton uram őkegyelmét és nemzetes Jászi János uram őkegyelme és nemzetes Szentpéteri István uraimékat őkegyelmeket tudom.

Szendrő városában emlékezem, egy szám főkapitányokra, úgy mint Moricz Márton uram őnagysága, Kollát István uram őkegyelme, Darholcz Ferenc uram őkegyelme. Ezen nemzetes úri rendeket hallottam az atyámtul őkegyelmétül, mivel az mikor megholt százkét esztendős volt őkegyelme, mert ugyan ezen helyben született Szendrőben.

Magam is penig erre emlékezem, hogy voltak főkapitányok Szendrőben, úgy mint Bakos István uram őkegyelme, és Csáki István uram őnagysága, és Szunyogh Gáspár uram őnagysága, Serenyi Pál uram őnagysága, Móré István uram őkegyelme, Hatvani András uram őkegyelme és gróf Veseleni László uram őnagysága, és Bakos Gábor uram őkegyelme. Volt Szendrő városában 3 száz 33 lovas rend, fizetésen volt másfél száz gyalog rend.

És voltak és laktak másfélszáz nemesi rendek, szabadosan, minden bántódás nélkül es Szendrő városában, mind házakat, földeket és réteket, mind pénzen vettek és szerzettek, erre így emlékezem.

Ezen dolgokra is penig így emlékezem, hogy az mikor Császár számára volt az Alsó vár, tehát Császár Őfelsége számára volt udvarbíró, és az korcsma avagy bor árulás volt Őfelsége számára, Szendrőben újesztendő naptul fogva Szent Mihály nap előtt két hétig. Az után osztán mindétig az városé volt szabad korcsma újesztendő napjáig mindennek szabad volt árulni.

Ser, lőre és pályinka korcsma volt, eleitül fogva mindétig Szendrő városába. Hanem tudom egyszer, hogy Veselini Ferenc őnagysága megárendálta volt az várostul száz tallérokban, de hogy az őnagysága tiszttartói kevés jövedelmet láttak, visszaadták ismét az városnak. Két esztendőben meghagyták az száz-száz tallért az városnak, azután csak visszaeresztették.

Erre is csak így emlékezem penig, hogy egyszer ellenkezett Szunyogh Gáspár uram őnagysága az várossal az ser korcsma és lőre korcsma, pálinka korcsma felől. És Szendrő városa mind Őfelségéhez, mind palatinus urunkhoz őnagyságához böcsületes követeket küldött, mivel volt akkor palatinus tisztiben Eszterházi Miklós uram őnagysága, és meghozván az választ, hogy Szendrő városának kapitánya Szunyogh Gáspár az szendreieket az ser, lőre és pálinka korcsmáknak árulásában és birodalmában megtartsa, és ne háborgassa. Ezt ugyan az nemes Borsod vármegye gyűlésében publikálták Szendrőben, Bornemisza János uram őnagysága házánál. És bejővén az gyűlésben Szunyogh Gáspár uram őnagysága szolgáival és kék gyalogival együtt, és amikor az leveleket olvasták, mondta az nemes vármegye Szunyogh Gáspár uramnak őnagyságának, menjen ki nagyságod, mert ez nagyságod ellen vagyon. Arra azt mondotta, hogy kurva az anyja, mind az ki fundálta, és mind az ki beadta őnagysága ellen. Ugyan mondta ismét az nemes vármegye, hogy menjen ki őnagysága, de ugyan nem ment, hanem az nemes vármegye felkelt és ment az Barius uram házához, és őnagyságát szolgáival és gyalogival együtt otthagyta az nemes vármegye, mert akkor őnagysága árendában bírta az Alsó várat Őfelségétül. És azután Bugyatinban felment őnagysága. Azután az várost soha senki semmiben nem háborgatta, ezekre így emlékezem.

Én Szendrőben lakozó Borsody Mihály, annorum circiter 67. Emlékezem reá, hogy ezen eklézsiában volt prédikátora az eklézsiának Kerszturi Ferenc uram két esztendeig. Azután osztán Belteki Mihály uram 14 esztendeig volt, Geöri István uram volt két esztendeig. Azután volt Rimaszombati Pál utam két esztendeig, Eöri Bálint uram három esztendeig, Mezőlaki uram 6 esztendeig volt, Köleseri Sámuel uram volt 9 esztendeig, Köpöci Bálint uram volt három esztendeig Kelecéni uram volt 4 esztendeig, Nemeti János uram volt 5 esztendeig, Vali István uram volt 6 esztendeig, esperest uram Sziráki István uram 5 esztendeig.

Tudom azt is, hogy az mikor öreg diákok voltanak, tehát főzött az váras nékiek minden héten hat nap hat ember. Vasárnapokon penig az öreg diákoknak discipulusi főztenek minden vasárnap. Keleceni uramnak, sem Nemeti uramnak nem adott az eklézsia búzát, hanem az Alsó malombul járt vám búzája őkegyemeknek. Ezt is hallottam Nemeti János uramtul, hogy az Alsó malombul még jut őkegyelmeknek[…] köböl búzája minden esztendőben. És az parókiához való földeket isha magok nem vetették, tehát dézmára adták, abbul is jutott őkegyelmeknek 10 köböl búzájok. Az szendrei helvetica confessión lévő szendrei eklézsiának volt oskola háza az Malom utcában az hd véginél. Azon volt az oskolamesternek háza. Azokon kívül három öreg kamara, melyben lakott az öreg diák, úgy mint Körtvélyesi János, Körtvélyesi Pál, Körtvélyesi István, Szendrei Máté diák, Szuhai János, Fabricius, de más nevét nem tudom. Diosadi Márton, Dosadi Pál, egyiknek nevérül penig megfeledkeztem.

Azon helvetica confessión levő oskolánkban voltanak az kire reá emlékezem, ilyen böcsületesskólamesterek, úgy mint Diosadi László két esztendeig, Újhelyi István 2 esztendeig, Szentpéteri János 2 esztendeig, Gömöri István 2 esztendeig, Patai István két esztendeig. Ezek az böcsületesskólamesterek akiket érte, mind azon helyen tanítottak, mert ott volt az eklézsiának akkor örökös tanítóháza, avagy skólája. Hanem az idősbik Rákóci György őnagysága járásakor pusztult volna el a várossal együtt.

Hanem annak utána az város megépülvén és az kőbül csinált templomunkat megépítvén, melynek helyét adta volt jó emlékezetű Lorántfi Zsuzsánna asszony őnagysága, mivel őnagysága édesatyjáé volt, jó emlékezetű Lorántfi Mihály uram őnagyságáé.

Az fábul csinált temploma penig aki volt ezen eklézsiának, tehát annak az fájábul csináltata az eklézsia az prédikátor uram házát és ugyan azon templomunknak az felének az helyén csináltatott volt oskolát. Az felett penig azon templomunknak helyettek. Adta volt el ez eklézsia Dánoki Istvánnak ilyen formán húsz talléron, hogy az ő halála után, mind épületivel együtt az kit rajta épít, visszamaradjon az eklézsiára és az malom utcában lévő oskolánknak helyét is adta volt el az eklézsia Galaci Miklósnak és azoknak az árát is hallottam, hogy adták prédikátor uramnak, házának építésére és az oskolának építésére.

Mely prédikátorinknak mostani háza ugyan jó emlékezetű Lorántfi Zsuzsánna őnagyságáé volt, mind az templom helyével együtt, az ki mostan udvara prédikátor uram házának. Az szép veteményes kerti volt őnagyságának, abban sok szép gyümölcsfák voltanak, az templomnak helye volt az udvara és sütőháza őnagyságának.

Én Borsody Mihály ezt is így recognoscalom, hogy és az atyámtul őkegyelmétük is úgy hallottam, hogy az parochiához való földek az szendrei határban még akkor adattak az szendrei prédikátornak számára, azmikor Szendrőt építették. Mely vagyon az úr őnagysága csűri végiben, mely eleitül fogva hívatott és mondatott az Haraszt alatt avagy a cserjék alatt való Felföldeknek. Az Felső parton lévő földek is akkor adatott szendrei prédikátor uram számára, mely hívattatik az Agyagásónak az Keresztfa nevű elpusztult templom mellett, mely ugyan Szendrőhöz való volt, mely megtetszik az eklézsia könyvében is. Azon túl volt osztán az Chehi határ és emlékezem, hogy oda hordottuk Chehi falujábul az halottakat temetni deák gyermek koromban.

Csűrös pajtája penig Őfelségének ott nem volt, az holott most vagyon, hanem szendrei emberek és lakosok kertei voltak az hol az majorház vagyon is. Hanem Veseleni Ferenc őnagysága generálisságában pénzen vette meg. Úgy tudom, hogy volt tíz szendrei ember azon kert helyek, de mennyi számú forintokon vette meg őnagysága, nem tudom, de azt tudom, hogy csűrös pajtája soha nem volt őfelségének, hanem csak ez mezőben az szántóföldeken rakták asztagokban és ugyanott készítették el mindétig, így tudom.”[10]

 


[1] C. Tóth Norbert – Horváth Richárd – Neumann Tibor – Pálosfalvi Tamás – W. Kovács András: Magyarország viéági archontológiája 1458-1526 II. Megyék, Budapest 2017.

[2] MNL BAZML XV. 84. Borsodi Mihály emlékeztető írása, 1658.

[3] MNL BAZML IV. 501. a. 4. kötet, 731.

[4] MNL BAZML IV. 501. a. 11 kötet, 264-271.

[5] MNL BALML IV. 501. b. XXVII. IV. 83. ½.

[6] MNL BAZML IV. 501. j. 13. kötet.

[7] MNL BAZML IV. 501. b. XXVII. XXXI. 990.

[8] MNL BAZML IV. 501. b. III. I. 484.

[9] MNL BALML IV. 501. b. XXVII. IV. 83. ½.

[10] A szöveget 1959-ben már publikálta Lukács János, Koritsánszky Dezső Szendrő c. kötetében, de a személynevek leírásában itt-ott hibásan és hiányosan jártak el.

 

Utolsó frissítés:

2020.01.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges